Kezdő akvaristák gyakran türelmetlenül megszerzik első halaikat, és sietősen betelepítik az akváriumot. Ez a sietség azonban nagy bajt okozhat: ha a medence körülményei még nem állandósultak, alkalmatlan lehet az állati életre. Mielőtt a halakat beletennénk, meg kell várni, amíg az akváriumban kialakul a megfelelő vízi környezet és meg kell róla győződni, hogy minden tökéletesen működik. A halakat fokozatosan kell betelepíteni, hogy elkerüljük az új szűrő túlterhelését, amelyen még alig telepedtek meg a hasznos baktériumok. Győződjünk meg róla, hogy a betelepítendő halak száma megfelel-e a medence mérete alapján számított értéknek!

Az újonnan beüzemelt akváriumok nem alkalmasak állatok tartására mindaddig, amíg ki nem alakul bennük a nitrogén körforgása. Az első 9-10 napban a víz ammóniakoncentrációja olyan magas lehet, ami a halak pusztulását okozza. Ahogy az ammónia koncentrációja csökken (gyakorlatilag 15 nap múlva eltűnik), a mérgező nitritek egyre nagyobb mennyiségben alakulnak ki, az üzembe helyezést követő 29. napig, majd a következő 7 nap alatt a nitritek gyorsan ártalmatlan nitrátokká alakulnak. Csak a 36. napon áll be az egyensúly, ezt követően lehet betelepíteni halakkal a medencét. Az érési folyamatot úgy lehet lerövidíteni, hogy egy másik, "érett" akvárium vizét használjuk fel, vagy az új szűrőket "beoltjuk" egy használt szűrő anyagával. Még ekkor is meg kell várni, amíg a víz kémiai mutatói megfelelően alakulnak és állandósulnak, csak azután jöhetnek a halak. Az édesvízi akváriumokban a növények elősegítik a medence érését, mert megkötik és átalakítják a káros anyagokat (sókat, gázokat), főként a nappali órákban. A tengeri akváriumokban a mérgező fehérjék is problémát jelenthetnek; amíg ezek koncentrációja nem stabilizálódik, naponta kétszer ürítsük ki a fehérjeszűrő tartályából az összegyűlt habot.

A szívós, nitriteket elviselő édesvízi halakat az érési folyamat korai szakaszában, 14-20 nap múlva már be lehet telepíteni az akváriumba, amikor már az ammónia eltűnt a vízből. A nitrittűrő fajok közé tartozik néhány elevenszülő fogasponty, elsősorban a plattik és a mollik, valamint a kék gurámi. Figyeljünk a veszély jeleire, a test és az úszók szokatlan változásaira: ha a halak kibírják ezeket a kezdetleges körülményeket, anyagcseretermékeik elősegítik a hasznos baktériumok elszaporodását a szűrőágyban. A tengeri akváriumokban a teljes 36 napos ciklusnak le kell játszódnia, mielőtt bármilyen halat vagy gerinctelen állatot betelepítenénk: az érzékeny fajokkal pedig még legalább további egy hetet érdemes várni. Az érési időszakot ki lehet használni a felszerelés működésének megfigyelésre és hatékonyságának ellenőrzésére. Szabályozzuk be a termosztátot, ha nem megfelelő a hőmérséklet. Ellenőrizzük a külső szűrők szigetelését: a szűrőket kezdettől fogva kell üzemeltetni, ezért a medencevízzel egyszerre érnek meg. Ellenőrizzük a víz minőségét, mérjük a savasságot—lúgosságot (pH), és a vízkeménységet, mielőtt a halakat betelepítjük. A tengeri és a félsósvízi akváriumokban a víz sűrűségét is ellenőrizni kell.

Az akváriumban rendkívül behatárolt az élőlények rendelkezésre álló tér: ha csak egyetlen hal van a medencében, akkor is sokkal nagyobb az állománysűrűség, mint a természetes vízi környezetben. Az akvaristáknak azt a kényes egyensúlyt kell megtalálni, amikor a medence még nem zsúfolt, alkalmas az állati életre. A túlzsúfolt akvárium megfelelő szűrését és oxigénellátását nagyon nehéz biztosítani, a betegségek gyorsan terjednek, a víz kémiai minőségének állandósága nem tartható kézben. A halak agresszívek lesznek, a gyengébb példányok szenvednek a többiektől.
Egy akvárium eltartó képessége szempontjából a legfontosabb tényező a levegővel érintkező vízfelület nagysága, és nem a víz térfogata. A medence mélysége nem lényeges; a vízi élethez nélkülözhetetlen, vízben oldott oxigén mennyisége a vízfelszín nagyságával arányos. Egy 160 literes akvárium felszíne 4000 cm², ha hosszúsága 100 cm, mélysége 40 cm, szélessége 40 cm. Ha ugyanilyen térfogatú medence hosszúsága 75 cm, mélysége 52 cm és szélessége 40 cm, akkor a vízfelszín nagysága már csak 3000 cm². Az azonos térfogat ellenére, a nagyobb vízfelületű akvárium több halat képes eltartani. A megtelelő állománynagyság megállapításához elsőként a vízfelszín nagyságát kell kiszámítani, a medence hosszúságának és szélességének összeszorzásával. Utána a kiszemelt halfajok felnőttkori testméretét (orruk hegyétől a farokúszó tövéig) kell figyelembe venni a példányszám megállapítása végett.

A trópusi édesvízi fajok esetében, a testhosszúság minden 2,5 cm-ére 75 cm², a hideg édesvízi halak minden 2,5 cm-ére 180 cm², míg a trópusi tengeri fajok 2,5 cm testhosszára 300 cm² levegővel érintkező vízfelület szükséges.
Az állománynagyság megfelelő vízmozgással és erős szűréssel kissé növelhető. Nem szabad azonban mindent a műszaki berendezésekre bízni: egy túlzsúfolt akváriumban bármilyen üzemzavar végzetes lehet. Az sem utolsó szempont, hogy egy tágas, néhány egészséges halnak otthont nyújtó akvárium sokkal szebb látványt nyújt, mint a halakkal telitömött medencék.

a diszhal.info cikke